2013. május 7., kedd

Kókuszos piskótatekercs




                                             

Hozzávalók a piskótához:

•6 tojás
•12 evőkanál cukor
•6 evőkanál víz
•12 evőkanál liszt
•2 kanál kakaó

Krémhez:

•7,5 dl tej
•5 halmozott evőkanál liszt
•25 dkg vaj
•25 dkg porcukor
•20 dkg kókuszreszelék
•2 vaníliás cukor

A tojás sárgákat 6 kanál cukorral és vízzel nagyon habosra kikeverjük. A tojásfehérjékből 6 kanál cukorral kemény habot verünk.
A kikavart tojás sárgához hozzákeverjük a frissen átszitált lisztet, majd kanalanként tesszük hozzá a habot, fakanállal fentről lefelé körmozgást írva le, könnyedén vegyítjük, hogy egyenletesen, és teljesen összekeveredjék, de a hab ne törjön össze. Kiveszünk a tésztából egy habzsákba és egy nagy tepsi 28x40 cm, alját kis csillagcsővel berácsozzuk, majd a megmaradt tésztához hozzászitálunk két kanál kakaót, szépen eldolgozzuk és ráöntjük a sárga tésztára, szépen elsimítjuk, előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük, vigyázzunk, hogy a tészta ne száradjon ki, mert akkor nem tudjuk szépen felcsavarni.
Még melegen kettészeljük, alufólia segítségével felcsavarjuk.

A krémhez, fél l tejet a vaníliás cukorral felforralunk, a maradék hideg tejjel simára keverjük a lisztet, beleengedjük a forró tejbe és állandóan keverve sűrűre, főzzük.
A vajat habosra keverjük a porcukorral, majd kanalanként hozzákeverjük a kihűlt pépet, végül a ledarált kókuszreszeléket.
A piskótákat kicsavarjuk, a krémet két részre osztjuk, megkenjük a lapokat és felcsavarjuk, a kakaós piskótát olvasztott csokival megirkázzuk a másikat, nem kell, mert önmagában szép mintás.

4 megjegyzés:

  1. A blog ablakodtól elájultam, gyönyörű!!!
    Ami kókuszos imádjuk!!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Tücsi!

      Mi is az egész család,nagyon szeretjük.

      Törlés
  2. Szeretnék átadni egy díjat, nézz be kérlek hozzám!

    VálaszTörlés

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók