2015. november 24., kedd

Leopárd kalács



Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
2,5 dl tej
1 tasak (7g) szárított élesztő
4 evőkanál cukor
2 vaníliás cukor
1 egész tojás, 1 sárgája
1 citrom lereszelt héja
5 dkg olvasztott vaj
só (5g)
3 evőkanál kakaó, 1-2 evőkanál tej
1 tojás a lekenéshez.

A hozzávalókat tálba rakjuk, és szép sima tésztának kidagasztjuk. Rögtön kitesszük nyújtódeszkára, és három részre osztjuk. Két egyforma és egy kicsivel nagyobb gombócot formázunk.
A nagyobb tésztát letakarjuk, és kelni tesszük. A másik két tésztába, az egyikbe belegyúrunk egy evő kanál kakaót, amit előzőleg tejjel elkevertünk, (ez lesz a világosabb színű) a másik tésztába 2 evőkanál szintén kevés tejjel elkevert kakaót gyúrunk bele ( ez lesz a sötétebb színű).
Ezt a két gombócot is letakarjuk és kelni hagyjuk.
 


Amikor szépen felnőttek, nyújtódeszkára tesszük, és mindenik tésztát hét egyforma részre vágjuk, amit kis gombócoknak formázunk.


A világosabb gombócot kissé kisodorjuk, a sötétebb gombócot, olyan hosszúságúra nyújtjuk ki, amilyen hosszúra sodortuk a világos tésztát, megkenjük tojásfehérjével és ráhelyezzük, majd összefogjuk. Végül egy fehér gombócot nyújtunk ki, és teljesen betakarjuk a barna tésztákat. Így járunk el, amíg az egész tésztánk elfogy.


 Tepsiméret hosszúságának kétszeresére  kisodorjuk mindeniket, kettőbe vágjuk és vajjal kikent, kalácssütő formába egymásra rakjuk.


 Lekenjük felvert tojással, hagyjuk legalább fél órát a tepsiben kelni, majd 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük, nekem 30 perc. Még forrón cukros sziruppal lekenjük, hogy szép fényes legyen a teteje.

2015. november 20., péntek

Kedvenc kiflik, ordás és sajtos-kolbászos töltelékkel

                                                                Ordás töltelékkel

                                                      Sajtos- kolbászos töltelékkel

Hozzávalók:

1 kg liszt
5 dl tej
1 dl étolaj
2 tasak 7 g-os szárított élesztő
1 kiskanál porcukor
Só, 10 g

1 tojás a lekenéshez

Ordás töltelékhez:
50 dkg orda
1 egész tojás
2 vaníliás cukor
Cukor, ízlés szerint
Mazsola

A mazsolán kívül a hozzávalókat összekeverjük, végül hozzáadjuk a mazsolát.

Kolbászos töltelékhez:
Vékony cérnakolbász
Sajt, piros paprika, ketchup

A tészta hozzávalóit nagyon jól kidagasztjuk, meleg helyen kétszeresére kelesztjük.
A megkelt tésztát, enyhén lisztezett deszkán átgyúrjuk, tetszés szerinti darabokra vágjuk, mindenik darabot kis gombóccá formáljuk, kinyújtjuk kistányér nagyságú kerek formákra. Nyolc részre vágjuk, és mindenik háromszögre helyezünk a töltelékből.
Én fele tésztát ordás töltelékkel a másik felét kolbászos tölelékkel töltöttem.



A képek alapján formázzuk a kifliket, tepsibe rakjuk, lekenjük felvert tojással, hagyjuk legalább fél órát kelni a tepsiben, majd 180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréssel megsütjük.


Ebből az adagból nagyon sok kifli lesz, ha kisebb a család érdemes felezni a hozzávalókat.

2015. november 15., vasárnap

Meggyes kalács


Hozzávalók a kalácstésztához:
60 dkg finomliszt
3 dl tej
1 egész tojás, egy sárgája
6 dkg olvasztott vaj
4 evőkanál cukor
1 citrom reszelt héja
Kevés só (5 g)

Töltelékhez:

1 meggybefőtt
1 vaníliás puding
5 evőkanál cukor

A lisztet tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, amibe belemorzsoljuk az élesztőt, felöntjük langyos, cukros tejjel és letakarva állni hagyjuk, amíg felfut az élesztő.
A tészta hozzávalóit kidagasztjuk meleg helyen kétszeresére, kelesztjük.


A töltelékhez a meggykompót levében, hozzáadva a cukrot, megfőzzük a pudingot, még melegen belekeverjük a meggyszemeket és lehűtjük.



180 fokra előmelegített sütőben szép aranybarnára sütjük.





2015. november 13., péntek

Fantázia szelet




Hozzávalók a barna tésztához:

4 tojás
8 evőkanál cukor
4 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
7 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó

Fehér tésztához:

6 tojásfehérje
8 evőkanál cukor
100 g darabosra vágott dióbél
1 magozott meggy kompót
1 csésze liszt (200 ml)

Krém:
6 tojássárgája
6 evőkanál cukor
3 dl tej
1 tasak vaníliás puding
2 tasak vaníliás cukor
250 g vaj

Máz:
150 g csokoládé
3 evőkanál olaj

A barna tésztához a tojások fehérjét egy csipet sóval, cukorral, fokozatosan hozzáadva a vizet felverjük kemény habnak, sorra hozzáadjuk a tojás sárgákat és vékony sugárban az olajat. Végül hozzákeverjük az átszitált lisztet és kakaót.
180 fokra előmelegített sütőben, 26x36 cm-es tepsiben 20 perc alatt megsütjük. Tűpróba.

A fehér tésztához a tojásfehérjéket csipet sóval, cukorral felverjük kemény habnak, hozzákeverjük az átszitált lisztet, darabosra vágott dióbelet és végül a meggyszemeket. Ugyanakkora sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük, meg mint a barna tésztát.

A krémhez a tojás sárgákat elkeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, pudinggal és felengedjük hideg tejjel, majd folytonos keverés mellett megfőzzük és kihűtjük.
A vajat kihabosítjuk, majd a pudingos krémhez keverjük.

Összeállítjuk: A barna tésztát tálcára tesszük, rárakjuk az egész krémet, szépen elsimítjuk, rátesszük a fehér lapot és bevonjuk csoki mázzal. Legalább három órát hűtőben tartjuk, vagy jól lehűtjük, hogy szépen szeletelhető legyen.



 A képek minőséggéért elnézést kérek, az első kép ami természetes fénynél készült, ,már nem volt lehetőségem újat készíteni.
Recept  Innen 

2015. november 4., szerda

Almás-fahéjas kalács



Hozzávalók:

50 dkg finomliszt
2,5 dl tej
1 tasak szárított élesztő
3 evőkanál cukor
1 tojás
Mokkáskanál só (5g)
5 dkg olvasztott vaj

A tészták közötti lekenéshez, olvasztott vaj.
Megszóráshoz, cukrozott fahéj.

A tészta közepébe 3 alma szeletelve.

A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, közepébe, kis mélyedésbe beleszórjuk az élesztőt, kevés cukros langyos tejjel felöntjük. Letakarva hagyjuk felfutni. Hozzárakjuk a többi hozzávalót az olvasztott vajon kívül, és jól kidagasztjuk. Mikor szép sima a tészta, hozzádolgozzuk az olvasztott vajat, letakarva kétszeresére kelesztjük.

Miután megkelt, enyhén lisztezett deszkára tesszük, és öt részre vágjuk. Finom mozdulatokkal felgyúrjuk külön mindeniket, majd kör alakúra kinyújtjuk, megkenünk három lapot olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas cukorral, egymásra rakjuk és beborítjuk a negyedik lappal.


  A képen, látható módon  bevágjuk, átfordítjuk és a csücskét, alulról felfele áthúzzuk.


A megmaradt tésztából egy keveset elveszünk, kinyújtjuk hosszúkásra, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas cukorral és felcsavarjuk, félretesszük.


A többi tésztát kinyújtjuk, behelyezzük a közepébe, lekenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjas cukorral, a félretett tekercset a közepébe helyezzük és körberakjuk szeletelt almával.


A tésztát felvert tojással lekenjük, 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, kivesszük a sütőből, a tésztarészt letakarjuk sütőpapírral és visszatesszük még 10 percre. Még forrón lekenjük cukros vízzel, hogy szép fényt kapjon.



Ötlet a pinterestről, recept saját.
Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók