2019. február 21., csütörtök

2019. február 14., csütörtök

Csoki csipkés torta szülinapra


Ennél a tortánál egy sima piskótalapot sütöttem 26 cm formában.

Diplomata krém- el töltöttem meg, annyit változtattam, hogy a gyümölcs darabkákat nem kevertem bele a krémbe, mert kívül is ezzel a krémmel díszítettem, sőt a torta szélén is ezt a krémet használtam. A piskótalapra tettem egy réteg krémet, ráraktam a gyümölcsöket és a következő piskótalappal kicsit rányomtam.


A piskótalapokat meglocsoltam rumos sziruppal mielőtt betöltöttem.

Csoki csipkét készítettem, hogy kicsit feldobjam a tortát.

Egy szabó centissel lemértem a torta kerületét és magasságát, kb 1 cm-el magasabbra hagytam, hogy takarja el a krémből készült díszítést is.
Sütőpapírból vágtam ki a torta kerületénél 4 cm-el hosszabb csíkot, grafit ceruzával rárajzoltam a tetszés szerinti mintát majd rátettem egy keményebb celofánpapírt (amibe a virágokat csomagolják), nagyon vékonyan megkentem olajjal, hogy könnyebben leváljon a csokoládé.

15 dkg csokoládét megolvasztunk, előzőleg egy habzsákot pohárba állítunk, beletöltjük a megolvasztott csokoládét, a csücskét levágjuk, nem túl kisméretűre, mert ha vékonyak lesznek a csoki vonalak törékenyebb lesz a csoki csipke.


Mikor elkészült az egész kontúr berajzolása, hagyjuk addig, amíg elkezd megkötni a csoki, azaz már nem ragad, ha hozzáérünk, de még puha jól hajlítható, akkor a tortacsipkét a lehűtött torta köré igazítjuk, simogassuk bátran, hogy mindenhol hozzátapadjon.

Tegyük hűtőbe vagy hideg helyre, amíg a csoki jó keményre megköt, majd óvatosan fejtsük le a celofánpapírt, vigyázva hogy ne törjük el a csokit, ha mégis megtörténik kis olvasztott csokival visszaragaszthatjuk, kijavíthatjuk, ha hiba esik.


2019. február 1., péntek

Aranygaluska vaníliasodóval





Hozzávalók:


50 dkg liszt
2.5 dl tej
10 dkg cukor
2 dkg élesztő
3 tojás sárgája
6 dkg vaj
5 g élesztő
1 citrom reszelt héja

10 dkg olvasztott vaj
20 dkg darált dió
Cukor, ízlés szerint

Kevés langyos cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt.
A lisztet tálba szitáljuk, hozzátesszük a reszelt citromhéjat, felfutott élesztőt, szoba-hőmérsékleten tartott tojás sárgákat, cukrot, a lágy vajat, sót és jól kidagasztjuk.
Letakarva meleg helyen kétszeresére kelesztjük. Miután megkelt lisztezett munkalapra tesszük, finoman ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, fánkvágóval félhold a lakúra kivágjuk, hogy galuska formája legyen.



Olvasztott vajba mártogatjuk majd a cukrozott darált dióba forgatjuk.



Előre előkészített vajjal kikent formába rakjuk.



 Letakarva 20 percig pihentetjük majd 180 fokra előmelegített sütőben szép arany barnára megsütjük.

Amíg sül elkészítjük a vaníliasodót.
Hozzávalók:

5 tojás
10 dkg cukor
2 vaníliás cukor
3 dkg vaj
5 dl tej vagy 2 dl tej 3 dl tejszín
Csipet só

A tejet egy vízzel kiöblített edénybe melegedni tesszük, a tojások sárgáját a cukorral, vaníliás cukrokkal kihabosítjuk, lassanként hozzáöntünk a forró tejből, közben állandóan keverjük (hő kiegyenlítjük) visszaöntjük az edénybe és folyamatosan keverve besűrítjük. Levesszük a tűzről, hozzákeverjük a vajat és 3 tojásfehérjét, két csipet sóval könnyű habbá verünk, és a vaníliasodóhoz keverjük, majd tálalásig hűtőszekrényben tartjuk.



Én kétféleképpen tálaltam, a hagyományos klasszikus, tányérra öntöttem a sodóból, rátettem pár db aranygaluskát, és vékony sugárban öntöttem rá a sodóból.
Poharakba tálaltam a gyerekeknek, pár db fagyasztott málnaszemmel díszítettem.


Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók