2013. október 15., kedd

Dobos torta




Hozzávalók egy 24 cm-es tortához:

Piskótához:

•8 tojás
•16 evőkanál cukor
•8 evőkanál liszt

Krémhez:

•5 egész tojás
•30 dkg cukor
•30 dkg vaj
•3 tasak vaníliás cukor
•35 gr étkezési keményítő
•5 dkg holland kakaó

Cukormázhoz: 150 g kristálycukor.

Mielőtt hozzáfogok, szilikonos sütőpapírra 6 egyenlő 24 cm-es köröket rajzolok.

A piskótához a tojás sárgáját kihabosítjuk a fele cukorral.
A tojás fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük.
A két tojáshabot óvatosan összekeverjük, majd beleforgatjuk a lisztet.
A sütőpapírra rajzolt körök másik oldalán, egyenlően elosztom a masszát, szépen elsimítom, és 180 fokra előmelegített sütőben, 10 perc alatt szép világosra sütöm, persze ez függ a sütőtől is.



Amint kisült a piskóta, vékony késsel alávágunk, hogy könnyen le tudjuk venni a papírról.


A kisült lapokat egy 24 cm-es torta formával kivágom, ha esetleg sülés közben eldeformálódtak, hogy szép egyenlőek legyenek

A krémhez, a tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral jól kikeverjük, hozzátesszük a keményítőt és vízgőz fölött állandó keverés mellett, besűrítjük.

A vajat kihabosítjuk, hozzátesszük az átszitált kakaóport, azzal is habosítjuk egy keveset.
Ha kihűlt a tojásos massza, ráhabosítunk a vajra és folyamatos keverés mellett, hozzácsurgatjuk a tojásos masszát, míg egynemű krémet kapunk.



Öt lapot betöltünk a krémmel és körbekenjük, meghagyunk egy keveset a krémből a díszítéshez.
Én a tortaoldalát körberaktam darabolt dióval, nem fontos, egyszerűen elhúzzuk habkártyával.
A hatodik lapot bevonjuk olvasztott cukorral.

A cukormázhoz kis lángon, állandó keverés mellett felolvasztjuk a kristálycukrot, és addig keverjük, míg megbarnul, csak világosbarna legyen, ne sötét.
Ezután gyorsan rákenjük a félretett lapra, elsimítjuk, majd vajba mártott késsel bejelöljük a szeleteket. Mikor kissé kihűlt, eldaraboljuk a jelölések mentén.

A meghagyott krémből rózsákat nyomunk a torta tetejére, arra rakjuk rá a szeleteket és díszítjük.

Aki nem tud több lapot sütni egyszerre, ajánlom, hogy ne egyszerre keverje ki a piskótát, inkább részletekben, hogy ne essen össze.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép! Hogy én miért nem tudok ilyen szépet csinálni?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva!

      Köszi szépen, ne szerénykedj,nagyon szép dolgok vannak a blogodon Neked is !

      Törlés

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók