2019. január 6., vasárnap

Olajos kiflik




Hozzávalók:

Fél liter tej
Negyed liter főzőolaj
1 tojás
3-4 evőkanál cukor
1 kis kocka élesztő (25 g)
10 g só
Liszt

Töltelék: bármi lehet én jelen esetben lekvárt és szalámit valamint szendvics sajtot használtam.

Elkészítés:

1 dl tejben feloldunk egy evőkanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk felfutni.
A többi tejet edénybe töltjük, hozzátöltjük az olajat 1 tojást, sót, cukrot és összegyúrjuk, annyi liszttel amennyit felvesz (kb. 1 kg)
Meleg helyen 1 órát pihentetjük, vagyis megkelesztjük.
Miután kétszeresére nőtt a tészta, lisztezett deszkára tesszük, 8 egyenlő részre vágjuk, felgyúrjuk cipóknak, sorra kerek tányér nagyságú formára kinyújtjuk, minden lapot 8 egyenlő részre vágunk. Ráhelyezzük a tölteléket, a hegyes részénél három helyen, nem egészen bevágjuk és feltekerjük, mint a képen is látható.



Hogy megkülönböztessük a kifliket a szalámival töltöttet is három részre vágjuk, csak most egészen ki és összefonni, mint a copfot, úgy feltekerni.



Sütő papiros tepsibe rakjuk, felvert tojással lekenni és 180 fokra előmelegített sütőben, 20 perc alatt szép arany barnára sütjük.

Ez egy nagy adag, 64 db kifli lesz belőle, ahol kisebb a család érdemes felezni az adagot.



11 megjegyzés:

  1. Köszönöm,hogy megosztod velünk a receptjeidet,már több receptet ki probáltam,mindenik zseniális.Isten tartson meg,hogy még sok jó receptet meg oszthass velünk.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, örülök a visszajelzésnek, és további jó sütögetést kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszták lettek, tetszenek ezek a feltekerési módok, nagyon jól néznek ki! És finomak is lehetnek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon finom, érdemes vele dolgozni, kevés hozzávaló és az eredmény hódító:)

      Törlés
  4. Csoda szépek, ez a tekerési technika nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, kicsit babrás de megéri dolgozni vele, mert szépen mutat a tányéron, na meg a készítése is élvezet:)

      Törlés
  5. Gyönyörűségesek! (Mint mindig!) 😊

    VálaszTörlés
  6. Csodaszépek mint minden amit készítesz, csak úgy kínáltatják magukat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Lia, várják, hogy megkóstoljátok :)

      Törlés
  7. Kedves Rozi! Ha sós töltelékkel mondjuk virslivel töltöm meg a kifliket, akkor nem kell a tesztaba cukor, hanem só. Jól gondolnom köszönöm Illetve finom lenne virslisen?

    VálaszTörlés

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók