2017. december 26., kedd

Kókuszkrémes mézes szelet




Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
20 dkg porcukor
2 halmozott evőkanál kakaópor
5 dkg vaj
4 evőkanál méz
2 tojás
1 tasak sütőpor
1 csipet só

Töltelékhez:

4 halmozott evőkanál liszt
5 dl tej
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
10 dkg kókuszreszelék
2 vaníliás cukor

Tetejére:

10 dkg étcsokoládé
2 evőkanál étolaj

A vajat és a mézet vízgőz fölött összemelegítjük.
A lisztet tálba szitáljuk, hozzátesszük a sót, sütőport, kakaót és elkeverjük. Beleütjük a tojásokat és belecsorgatjuk a megolvasztott, de nem forró mézes vajat.
Összedolgozzuk, ha szükség kevés tejet gyúrunk hozzá, majd három egyenlő részre osztjuk.
30x20 cm-es nagyságú sütőpapírt vágunk, enyhén belisztezzük, kinyújtjuk rajta a tésztát és tepsi hátán 180 fokra előmelegített sütőben 8 perc alatt megsütjük.

A krémhez a lisztet csomómentesre elkeverjük, és folytonos keveréssel sűrűre megfőzzük.
A vajat a porcukorral kihabosítjuk, és a kihűlt, péppel elkeverjük, végül hozzákeverjük a kókuszreszeléket.

Egy lapot tálcára helyezünk, rákenjük a krém felét, befedjük a második lappal, rákenjük a maradék krémet, és rátesszük a harmadik lapot.

Tetejére a csokoládét az olajjal felolvasztjuk, és bevonjuk a süteményt.

Egy éjszakára hűvös helyre tesszük, hogy a lapok megpuhuljanak.




2017. december 25., hétfő

Áldott Karácsonyt



Békés, boldog, szeretetben gazdag Karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Karácsony

Karácsony van megint, eltelt egy esztendő,
kis Jézus születését ünneplik a hívők.
Szeretet költözött a fáradt szívekbe,
karácsonyi fényőnél együtt ünnepelnek.
Emlékezünk azokra, kik nincsenek velünk,
imádkozunk lelkükért, fáj a szívünk.

Sok kedves emlék, együtt töltött évek,
Isten országába megpihenni tértek.
Mi akik itt vagyunk, s szívünk fáj nagyon,
Kívánunk egymásnak boldog Karácsonyt.
Békét, szeretetet szerte a világon.


2017. december 10., vasárnap

Karácsonyi süteményajánló


A linkre kattintva, megtalálod a receptet.

Mimóza szelet

Linzer

Hájas ernyős tészta

Diós-nescafés sütemény

Karamellás szelet

Citromos holdacskák

Zserbó szelet

Amandina sütemény

Mézes-mákos sütemény

Diós szelet

Kavart diós mézes krémes

Gesztenyés pöttyöske

Karamelles-diós szelet

Kapuciner szelet

Kekszes habcsók

Kókuszos kifli

Kókuszos kifli



Hozzávalók:

40 dkg finomliszt
20 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 vaníliás cukor
10 dkg kókuszreszelék
1 tasak sütőpor
2 tojás sárgája

Étcsokoládé

A lisztet tálba szitáljuk, a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta lehet egy kevés tejet hozzáadni. Legalább egy órát pihentetjük, azután kifliket formázunk belőle. Én egy formát használtam, vagyis a kifliformát folpackkal kibéleltem, a tésztát rúddá sodortam, kb. 18 g-os darabokat vágtam és a kifliformába nyomkodtam.Ötlet Innen



 Kiveszem a fólia segítségével, tepsibe rakom, egymástól kicsit távolabb.



 180 fokra előmelegített sütőben szép világosra sütjük. Amikor kihűltek felét beszitáltam porcukorral, a végeit olvasztott csokiba mártottam.


Megjegyzés: Akinek nincsen ilyen kifli formája, úgyis megsütheti, hogy rúddá sodorja a tésztát, végeit kissé elvékonyítja, az íze ugyanaz, csak a minták nem lesznek benne.

2017. december 8., péntek

Csokoládés mignon




Hozzávalók a piskótához:

8 tojás
16 dkg cukor
15 dkg liszt
1 halmozott evőkanál kakaópor

A tojások sárgáját a cukor felével kihabosítjuk, a tojásfehérjéket a cukor másik felével habbá verjük.
A kakaóport a liszttel összeszitáljuk.
A tojássárgás masszához keverjük a kakaós lisztet, 2-3 evőkanálnyi tojáshabbal fellazítjuk, óvatosan, hozzáforgatjuk a többi habot, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze.
Sütőpapírral bevont 26x36 cm-es tepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

Krém:

2 csokis pudingpor
6 dl tej
40 dkg vaj
40 dkg porcukor
1 vaníliás cukor
A pudingot a tejben megfőzzük, hűlni tesszük.
A vajat a porcukorral kihabosítjuk, és a kihűlt pudinghoz keverjük.

Szirup a piskóta locsolásához:

400 ml víz
200 g cukor
1 rumos capuccino
1 fiola rum aroma

A hozzávalókat összefőzzük és kihűtjük.

A piskótát három lapra szeljük, egyik lapot tálcára helyezzük, meglocsoljuk sziruppal, rákenjük a krém felét, újabb piskóta lap meglocsolva, a krém másik fele, és beborítjuk a harmadik lappal.
Egy éjszakára hűtőbe, vagy ha sürgősen akarjuk elkészíteni egy pár órára fagyasztóba, tesszük.
Fagyasztás után átfordítjuk, az alja kerüljön felül, hogy szép egyenes legyen, ez lesz a sütemény teteje. Forró baracklekvárral lekenjük a tetejét, a széleket levágjuk, és egyforma darabokra vágjuk. Én 4x4 cm-re vágtam, így jött ki, hogy egyenlő darabok legyenek. Valójában 3x3 cm –re vágják a mignonokat.

Amíg hűl a sütemény, elkészítjük a bevonó fondantot aminek az elkészítéséről  ITT olvashatsz, majd egy tepsire rácsot helyezünk, a sütemény darabkákat fondantba mártjuk és rácsra helyezzük. Mikor a fondant megkötött muffin kapszliba tesszük.

A lecsepegő fondantot összegyűjtjük és melegítve újra felhasználhatjuk.


2017. december 6., szerda

Krumplis pogácsa, maradék prumplipüréből




Hozzávalók:

500 g krumplipüré
150 g zsír
100 g sütőmargarin
1 tojás
2 dl langyos tej
1 mokkáskanál cukor
3 dkg élesztő
1 evőkanál só
70 dkg liszt,(mennyit felvesz a tészta, függ a krumplipürétől, nekem 70 dkg kellett a tésztához)

A langyos tejbe feloldjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk.
A krumplipürét tálba tesszük, hozzátesszük a zsírt, margarint tojást, sót, a felfutott élesztőt és lassanként annyi lisztet gyúrunk hozzá, hogy nem túl kemény tésztát kapjunk. Jól kidolgozzuk, letakarva duplájára kelesztjük. Mikor megkelt lisztezett deszkán kinyújtjuk és hajtogatjuk, mint a hájas tésztát, háromszor kell hajtogatni 20 perces pihentetéssel.
A harmadik hajtogatás után kinyújtjuk ujjnyi vastagra, tetejét berácsozzuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, tepsibe rakjuk, lekenjük felvert tojással, 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.( 20-25 perc.


Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók