2019. december 27., péntek

Mama mézes zserbója





Hozzávalók:

50 dkg liszt
6 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 kávéskanál szódapor
2 tojás
10 dkg méz
Kevés tej

Baracklekvár

Tetejére: 150 g. tortabevonó csokoládé, 2-3 evőkanál étolaj

Krém hozzávalói:

4 tojássárgája
10 dkg cukor
10 dkg liszt
5 dl tej
20 dkg porcukor
25 dkg vaj
2 vaníliás cukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, annyi tejet adva hozzá, hogy nem ragacsos tésztát kapjunk, majd négy egyenlő részre osztjuk. Lisztezett sütőpapíron, 25 x 35 cm lapokra nyújtjuk, 160 fokra előmelegített sütőben szép világosra sütjük.(ne tartsuk sokáig a sütőben, mert kiszáradnak a lapok és nem fog megpuhulni)

A krémhez a tojás sárgákat a cukorral, liszttel, vaníliával 2-3 evőkanál tejjel simára keverjük, hozzáadva a többi tejet, sűrűre főzzük. Kihűtjük.

A vajat a porcukorral habosra keverjük majd kanalanként a tojásos masszához keverjük.

Összeállítjuk:
Amikor a lapok kihűltek, egy lapot tálcára helyezünk, rákenjük a krém felét, ráhelyezzük a második lapot, amit megkenünk lekvárral, újra lap következik, amire rákenjük a krém másik felét, végül befedjük a negyedik lappal. Ráteszünk egy lapítót, és másnapig hideg helyre tesszük. Másnap a csokit az olajjal vízgőz fölött felmelegítjük és rásimítjuk a tésztára. 
Tetszés szerint szeleteljük, akár rombusz alakúra vagy hosszúkás szeletekre.


Ez a recept a  Székely konyhában jelent meg Jánosi Aliz a Székely konyha műsor vezetője és Erdős Erika előadásában. 

Hálás köszönet a receptért, nagyon finom én is ajánlom az elkészítését.



2019. december 25., szerda

Karácsonyi köszöntő

Áldott békés boldog karácsonyt kívánok, minden idelátogató kedves vendégemnek!


Öleljen boldogság és szeretet!
Legyen felhőtlen az ünneped!
Mosolyod soha le ne hervadjon!
A gond tőled messze szaladjon!
Családi csók melengesse szíved!
Kerüljön a baj, ne szegje kedved!
Halászlé rotyogjon a fazékban!
Bővelkedj az élet ajándékaiban!
Sütemény illat töltse be orrod!
Süteményhegy rogyassza asztalod!
Legyen minden úgy, ahogy akarod! 
                                                   
 A szerető ölelés keresse a karod!

Szerző: Szabó Fidó István


2019. december 18., szerda

Karácsonyi süteményajánló



 Karamelles-diós szelet

Kókusz szelet

Mézes- mákos sütemény

Gesztenyés pöttyöske

Mozaik szelet

Citromkrémes szelet

Vendégváró szelet

Zserbó szelet

Karamellás szelet

Diós szelet

Flamingó szelet

Kapuciner szelet

Mozaik sütemény tésztalapokkal

Pergelt cukros diós süti


Vaníliás- diós kiflik



Hozzávalók:

28 dkg liszt
21 dkg vaj vagy 25 dkg margarin
10 dkg darált dió
7 dkg porcukor

Vaníliás porcukor vagy csokoládémáz

A lisztet, vajat, diót és a porcukrot munkalapon összegyúrjuk.
A tésztából kb. 3 cm átmérőjű rudat sodrunk, ebből fél cm vastag szeleteket vágunk. Minden darabkát a tenyerünk között kissé megsodrunk, majd kiflibe hajlítjuk. ( Nekem nem tetszett ez a tenyér közötti sodrás, nem lettek szépek a kiflik, ezért a tésztát egy cm vastagságúra kinyújtottam és pohárral félhold alakú darabkákra vágtam.) Kenetlen tepsibe rakjuk, és szép világosra megsütjük. Melegen vaníliás porcukorba forgatjuk vagy csokoládémázba mártjuk és mielőtt a csoki megkötne, darabosra vágott dióval megszórjuk.

Sokáig elálló sütemény.

2019. december 2., hétfő

Advent




Megváltóra várva

Így november végén vajon mi történik?
Csitulnak a viták, mik folytak egy évig.
Valamilyen erő nyugalomra késztet,
Csodás időszaka ez az egész évnek.

Valami közeleg, mire sokan várnak,
suhogás hallatszik. Talán angyalszárnyak?
Sok helyen, asztalon koszorúkat látok.
 Rajtuk négy szál gyertya, még nem ad világot.

Négyből három lila, egynek színe rózsa.
Hit, remény, szeretet s Megváltónk: A rózsa
Kereszténység így vár Istennek fiára,
Őt, ki bűneinket keresztjén megváltja!

Erről szól az Advent. Földre Jézust várjuk.
Az eljövetelét koszorúnkon látjuk.
Minden vasárnapon újabb gyertyát gyújtunk,
Hogy Karácsony estjén elébe járuljunk.

Akkor megszületett, bölcsője egy jászol.
Talán hallottál már három királyokról,
Akik a szent napon ajándékot vittek?
Emberek nevében Isteni Gyermeknek.


Hecz János Sándor



Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók