Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
8 evőkanál cukor
6 halmozott evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
Csokis krém:
1 csokis pudingpor
3 dl tej
4 evőkanál cukor
20 dkg vaj
Narancsos krém:
1 vaníliás pudingpor
3 dl narancslé (3 nagyobb narancs kicsavarva és a húsa is
hozzátéve)
3 evőkanál cukor
Tetejére: 150 g csoki
Továbbá kókuszreszelék és csoki dara
Elkészítése:
Az egész tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük.
Hozzátesszük a kakaóporral elvegyített és átszitált lisztet, óvatosan
összeforgatjuk majd sütőpapírral bélelt 24*28 cm-es tepsibe öntjük és 180 fokra
előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.
A csokis krémhez a pudingport a cukorral és a tejjel elkeverjük,
tűzre téve állandó keverés mellett besűrítjük. Kihűlve a vajjal habosra
keverjük.
A narancsos krémhez a narancsokat kicsavarjuk, a léhez
hozzátesszük a húsát is majd a pudingporral, és a cukorral állandó keverés
mellett besűrítjük, hűlni tesszük.
A kihűlt piskótából szív alakú formákat szaggatunk, majd mindeniket kettészeljük. Egymás mellé rakjuk és a krémet habzsákba töltve, minden másodiknak a szélére csíkot nyomunk, majd a közepét narancskrémmel betöltjük.
A csokit 3 evőkanál olajjal felolvasztjuk, és mindenik
tetejét bevonjuk, hűlni tesszük, amíg a csoki megköt a tetején, majd az
oldalukat csoki vagy kókuszreszelékbe forgatjuk.
Tetejét ízlés szerint díszíthetjük de el is maradhat.
Jaj de nagyon szépek lettek.
VálaszTörlésKöszönöm szépen Lia!
TörlésNagyon ötletes, gondolom, finom is. Szeretem az ilyen jellegű apró sütiket, mutatósak.
VálaszTörlésKöszönöm szépen Orsi, kicsit babrás, de megéri, szépen mutat és finom is:)
Törlés