2013. szeptember 7., szombat

Angelika álma



                                            



Hozzávalók a lapokhoz:

•2 evőkanál méz
•2 evőkanál kakaópor
•2 db tojás
•1 kávéskanál szódabikarbóna
•20 dkg porcukor
•5 dkg vaj
•40 dkg finomliszt

A krémhez
•1 l tej
•3 csomag vanília ízű pudingpor
•25 dkg porcukor
•25 dkg vaj

A tetejére

•15 dkg tortabevonó csoki
•2 evőkanál étolaj
•5 dkg vaj

Elkészítjük a krémet, hogy hűljön ki, amíg a tésztalapokat megsütjük.
A pudingot a tejjel megfőzzük, hűlni tesszük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, majd a kihűlt pudingot is hozzáadjuk, és ezzel megtöltjük a lapokat.

A tésztához valókat a liszt kivételével egy tálba tesszük és kézi habverővel gőz felett simára, keverjük, majd hozzádolgozzuk a lisztet, kitesszük deszkára, ha ragad, még lisztet dolgozunk hozzá. A tésztát 10 percig pihentetjük, majd 4 részre osztjuk, sütőpapíron vékony lapokat nyújtunk belőle, amiket a tepsi hátán előmelegített sütőben 180°-n  8-10 perc alatt megsütünk
A kihűlt krémet három részre osztjuk és betöltjük a lapokat.A süteményt egy éjszakára pihenni tesszük,hogy a lapok szépen megpuhuljanak,másnap vonjuk be.

A tetejére gőz felett az olajjal és a vajjal felmelegítjük a csokit majd a süteményre, simítjuk. Miután megkötött a bevonat, díszítjük.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Rozika!Szeretném megkérdezni ,a rózsás diszitést mivel készitetted?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Mónika!

    Az első képen, fondantból készítettem kis rózsákat.Receptjét itt találod: https://rozikonyha.blogspot.com/2014/02/mezes-fondant-keszitese.html
    A második képen vajkrém diszítés.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm kedves Rozi ezt a receptet,megsütöttem és nagy sikere volt! Jó egészséget Neked !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök a sikerednek, nálunk is az ünnepi sütemények közé tartozik:)

      Törlés

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók