2016. március 30., szerda

Álom sütemény




Hozzávalók:

A két laphoz:
10 tojásfehérje
Csipet só
10 evőkanál cukor
100 g kókuszreszelék
3 evőkanál liszt

Krém
10 tojássárgája
10 evőkanál cukor
2 vaníliás cukor
4 kanál tej
400 g vaj
2x 25 db szimpla keksz
100 ml édesített kávé
3 kanál rum
200 g csokoládé
4 evőkanál olaj

A tojásfehérjéket a csipet sóval, cukorral, felverjük kemény habnak, hozzáadjuk az átszitált lisztet, végül hozzáforgatjuk a kókuszreszeléket.
Ezt a masszát két részre osztjuk és 25x35 cm-es tepsiben két lapot, sütünk.

A krémhez a tojás sárgákat a cukorral, vaníliás cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a tejet, és vízgőz fölött 10 percig keverjük, hűlni tesszük.
A szobahőmérsékletű vajat kihabosítjuk, kanalanként hozzákeverjük a kihűlt tojás sárgás krémet. Ezt a krémet három részre osztjuk.

A csokoládét darabkákra tördeljük, az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk.
Elkészítjük a kávét, amit ízlés szerint megédesítünk, hozzáadjuk a rumot.

Összeállítjuk a süteményt:
Egyik kókuszos lapot tálcára helyezzük, megkenjük egyik rész krémmel, berakjuk a rumos kávéba forgatott keksszel, erre ráöntjük az olvasztott csokoládét, hagyjuk kicsit hűlni, újra egy réteg keksz, majd krém, rá a másik kókuszos lap, erre rákenjük a megmaradt krémet, szépen elsimítjuk, kicsit hűtőbe tesszük, mikor a krém jól megdermedt, mintát vágunk ki sütőpapírból és beszitáljuk kakaóval, de lehet díszíteni csoki reszelékkel, kókuszreszelékkel.


4 megjegyzés:

  1. Álom-álom-ééédes álom, lálálálá :) Rozika, dalra fakasztottál, szép, fincsi süteményt hoztál :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves vagy Vicuska,köszönöm, most belőlem hoztad ki, eszembe nem jutott volna :D

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Köszi Millye,én is imádtam,rá is jártam, amíg volt belőle :)

      Törlés