2014. március 17., hétfő

Csoki kosár és torta gallér készítése








Csoki kosárkához szükség van:
Étcsokoládéra, körülbelül 200 g fehér csoki, egy kisebb tálkára háztartási alufóliára.

A tálat kívülről bevonjuk alufóliával.

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, úgyhogy, éles késsel vágjuk a csokoládét apró darabokra, így az egyenletesen fog megolvadni.

Egy főzőedényre, amibe kevés vizet töltöttünk, tegyünk egy hőálló tálat, beletesszük a csokoládét, a vizet lassú tűzön melegítsük. A tál a vízzel nem érintkezhet.

Lassan melegítsük a csokoládét, amíg meg nem olvad és egészen sima nem lesz, közben kevergetjük, ha nagyon kemény adjunk hozzá étolajat, 100 g csokihoz 2 evőkanállal, de ha túl sűrűnek találjuk, akkor hígítani kell még egy kis étolajjal.
Levesszük a tűzről, töltsük egy nyomózsákba, és az alufóliával bevont tálat ízlés szerint behúzzuk, majd a szélére peremet készítünk.
Hagyjuk rajta megdermedni, esetleg hűtőbe is tehetjük, mikor jól megdermedt a csokoládé, óvatosan levesszük a tálról.


A csoki gallérhoz, fehér és barna csokira van szükség.

A táltól annyi maradt meg,hogy ide is elég volt, barna csokiból 300 g-ot olvasztottam fel,nem kellett mind,az unokák örültek neki.

Celofán papírból kivágtam olyan hosszúság és magasságút, mint amekkora a torta.
Sütőpapírból kivágtam a mintát, amit a celofánra ráhelyeztem, majd végighúztam az olvasztott fehér csokoládéval, óvatosan leemeltem a sütőpapírt, majd hagytam a csokit megdermedni.
Akkor felolvasztottam a barna csokit és egyenlően rásimítottam a fehér csokira. Kissé hagytam szikkadni, mikor már nem folyós, szépen megszilárdult, de még jó engedékeny, óvatosan a torta köré simítom, hagytam, hogy jól megkeményedjen, majd lehúztam róla a celofánpapírt. Ha nem sikerül szépen összeilleszteni, kevés olvasztott csokival, lehet kijavítani.


                          

2 megjegyzés: