Hozzávalók a piskótatésztához:
8 tojás
16 evőkanál cukor
6 halmozott evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
Krém hozzávalói:
2 vaníliás pudingpor
1 evőkanál liszt
25 dkg cukor
25 dkg vaj
2 vaníliás cukor
Rudakhoz:
25 dkg háztartási keksz
25 dkg gesztenyemassza
2 evőkanál baracklekvár
1 erős feketekávé (1 dl )
Rum vagy rumaroma ízlés szerint
A piskótához a tojás sárgákat a cukorral fehéredésig
keverjük, hozzáadjuk az átszitált lisztet, kakaót, végül a tojások keményre
vert habját. 26x36 cm-es tepsibe simítjuk, 180 fokra előmelegített sütőben
megsütjük.
A krémhez a pudingporokat a liszttel, tejjel sűrű krémnek
megfőzzük, miután kihűlt a cukorral habosra kevert vajjal kikeverjük.
A rudak hozzávalóit összegyúrjuk, jó formázható kell,
legyen, ha nem áll szépen össze, tegyünk még hozzá lekvárt.Kilenc akkora rudat formázunk, amekkora a piskóta hosszúsága.
A piskótát kettészeljük, megkenjük a krém felével, rárakjuk
a rudacskákat, rá a megmaradt krémet, szépen rásimítjuk, rátesszük a
piskóta másik felét és bevonjuk csoki mázzal.
A csoki mázhoz 15 dkg étcsokoládét vízgőz fölött három
evőkanál olajjal felolvasztunk és rásimítjuk a süteményre.
5 dkg fehér csokit 1 evőkanál olajjal felolvasztunk és
becsíkozzuk.
Egy éjszakára hideg helyre tesszük hogy szépen tudjuk
szeletelni.